halii :D amikor írtam ennél a résznél megakadtam :)... de a végére elintéztem 3:D X)
A nap többi része semlegesen telt, egész idő alatt rá gondoltam, feküdtem és szomorú zenéket hallgattam. úgy kb. nyolc óráig, amikor a bátyám állított be a szobámba, kezében egy üveggel. Na a csodás fiúgyermek és az ivás. Megforgattam a szemem.
- Mit keresel itt? - Kérdeztem amikor már az ideiglenes ágyam végében állt.
- Téged. - Most vettem észre hogy sírt.
- Mi... mi baj van? - Fáradt szemekkel néztem rá.
- Belegondoltam, hogy mennyit bántottalak eddig és mindent megbántam. - Fájdalmat láttam a szemében.
- Meg fogok bocsátani, de tenned kell érte. - Láttam a szemében van még valami, de nem akarja elmondani. - Ezen kívül van még mondani valód? - Kérdeztem kedves hangon és belenéztem a szemébe.
- Van, de azt szégyenlem - Elnézett. - Veled kapcsolatos az is, de te kifutnál a világból ha elmondanám.
- Nem futnék. - Megértően néztem.
- Biztos? - Kérdezte és újra könnyek gyűltek a szemébe.
- Biztos. - Elmosolyodtam.
- Be.. beléd szerettem, és azért bántottalak annyit hogy ne érezzek úgy, de csak rosszabb lett. - Elsírta magát. Nagyon megsajnáltam annak ellenére hogy be van rám indulva. Valahogy mintha hirtelen elkezdett volna érte dobogni a szívem. Hirtelen elfelejtettem hogy az előbb még Demonon járt az eszem. Mi ütött belém? Láthatta rajtam hogy gondolkozok. - Válaszolj valamit! - Mondta és feltérdelt az ágyra. Odamentem hozzá és szorosan átöleltem. Úgy bújt hozzám mint ha az élete múlna rajtam. Szívszorító volt. Hirtelen úgy éreztem hogy akarom őt, de nem a szívét. Hogy érezhetek ilyet miközben a szívem Demonhoz húz? Ekkor hirtelen ellöktem magamtól, felugrottam, és kimentem a konyhaszerűségbe ami a lakosztályban volt. Bambán nézett utánam, én pedig sajnálkozó szemmel rá mielőtt kiléptem a szobám ajtaján. Hogy lettem ilyen beteg? Miért vannak ilyen gondolataim miért húzok két felé? Ennél a pontnál sírtam el magam. Szörnyű ember lettem. A gondolatmenetem egy halk mondat zavarta meg.
- Utállak, többé nem akarlak látni, nem akarok élni. - Nagyon halkan beszélt, szinte élettelen hangon. Most gondoltam bele: a bátyám suicid hajlammal született. Amikor megfordultam láttam hogy az ablakpárkányra próbál felállni, elindultam felé, de mire odaértem leugrott. Megpróbáltam elérni a kezét, de csak a levegőt sikerült elérnem. Ordítás hagyta el a torkom, egyszerre ordítottam fel a bátyám halálsikolyával
- Ne! - az ordításom valószínűleg kilométerekre elhangozhatott még itt is.Ezután keservesen zokogni kezdtem. A szüleim bejöttek a hangomra.
- Márk mi tör... - Ekkor észrevették hogy az ablakban zokogok. - Mi a halált műveltél már megint? Te mindenkinek csak ártani tudsz? - Kelt ki magából anyám és apám egyszerre. Én csak felálltam az ablakba készülve a bátyám után ugrásra, de apám odarohant hozzám, lerángatott, és felpofozott - Eszedbe se jusson te kis geci! ezért még kibaszottul de szorulni fogsz! - Innentől kezdve csak a könnyeim csorogtak az arcomon, de hangot nem hallattam. Némán tűrtem ahogy az első pofont több követi, majd öklével kínozza testem. Kb. 23 óra lehetett mire befejezte kínzásomat. Még jó hogy hoztam alapozót, mivel több helyen is belilult az arcom, de sajnos fel is szakadt sok helyen. Ideges voltam, de ennek ellenére lassan elállítottam a vérzést az arcomon lévő sebekből, majd lassan lealapoztam az arcom, hogy kevésbé látszanak a zúzódásaim, de ez a sebeket nem takarja el. Ezzel a tevékenységgel pont addigra végeztem mire le kellett indulnom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése