halii :D amikor írtam ennél a résznél megakadtam :)... de a végére elintéztem 3:D X)
A nap többi része semlegesen telt, egész idő alatt rá gondoltam, feküdtem és szomorú zenéket hallgattam. úgy kb. nyolc óráig, amikor a bátyám állított be a szobámba, kezében egy üveggel. Na a csodás fiúgyermek és az ivás. Megforgattam a szemem.
- Mit keresel itt? - Kérdeztem amikor már az ideiglenes ágyam végében állt.
- Téged. - Most vettem észre hogy sírt.
- Mi... mi baj van? - Fáradt szemekkel néztem rá.
- Belegondoltam, hogy mennyit bántottalak eddig és mindent megbántam. - Fájdalmat láttam a szemében.
- Meg fogok bocsátani, de tenned kell érte. - Láttam a szemében van még valami, de nem akarja elmondani. - Ezen kívül van még mondani valód? - Kérdeztem kedves hangon és belenéztem a szemébe.
- Van, de azt szégyenlem - Elnézett. - Veled kapcsolatos az is, de te kifutnál a világból ha elmondanám.
- Nem futnék. - Megértően néztem.
- Biztos? - Kérdezte és újra könnyek gyűltek a szemébe.
- Biztos. - Elmosolyodtam.
- Be.. beléd szerettem, és azért bántottalak annyit hogy ne érezzek úgy, de csak rosszabb lett. - Elsírta magát. Nagyon megsajnáltam annak ellenére hogy be van rám indulva. Valahogy mintha hirtelen elkezdett volna érte dobogni a szívem. Hirtelen elfelejtettem hogy az előbb még Demonon járt az eszem. Mi ütött belém? Láthatta rajtam hogy gondolkozok. - Válaszolj valamit! - Mondta és feltérdelt az ágyra. Odamentem hozzá és szorosan átöleltem. Úgy bújt hozzám mint ha az élete múlna rajtam. Szívszorító volt. Hirtelen úgy éreztem hogy akarom őt, de nem a szívét. Hogy érezhetek ilyet miközben a szívem Demonhoz húz? Ekkor hirtelen ellöktem magamtól, felugrottam, és kimentem a konyhaszerűségbe ami a lakosztályban volt. Bambán nézett utánam, én pedig sajnálkozó szemmel rá mielőtt kiléptem a szobám ajtaján. Hogy lettem ilyen beteg? Miért vannak ilyen gondolataim miért húzok két felé? Ennél a pontnál sírtam el magam. Szörnyű ember lettem. A gondolatmenetem egy halk mondat zavarta meg.
- Utállak, többé nem akarlak látni, nem akarok élni. - Nagyon halkan beszélt, szinte élettelen hangon. Most gondoltam bele: a bátyám suicid hajlammal született. Amikor megfordultam láttam hogy az ablakpárkányra próbál felállni, elindultam felé, de mire odaértem leugrott. Megpróbáltam elérni a kezét, de csak a levegőt sikerült elérnem. Ordítás hagyta el a torkom, egyszerre ordítottam fel a bátyám halálsikolyával
- Ne! - az ordításom valószínűleg kilométerekre elhangozhatott még itt is.Ezután keservesen zokogni kezdtem. A szüleim bejöttek a hangomra.
- Márk mi tör... - Ekkor észrevették hogy az ablakban zokogok. - Mi a halált műveltél már megint? Te mindenkinek csak ártani tudsz? - Kelt ki magából anyám és apám egyszerre. Én csak felálltam az ablakba készülve a bátyám után ugrásra, de apám odarohant hozzám, lerángatott, és felpofozott - Eszedbe se jusson te kis geci! ezért még kibaszottul de szorulni fogsz! - Innentől kezdve csak a könnyeim csorogtak az arcomon, de hangot nem hallattam. Némán tűrtem ahogy az első pofont több követi, majd öklével kínozza testem. Kb. 23 óra lehetett mire befejezte kínzásomat. Még jó hogy hoztam alapozót, mivel több helyen is belilult az arcom, de sajnos fel is szakadt sok helyen. Ideges voltam, de ennek ellenére lassan elállítottam a vérzést az arcomon lévő sebekből, majd lassan lealapoztam az arcom, hogy kevésbé látszanak a zúzódásaim, de ez a sebeket nem takarja el. Ezzel a tevékenységgel pont addigra végeztem mire le kellett indulnom.
2013. október 23., szerda
2013. október 16., szerda
Pt.1 talán még sem lesz ez olyan rossz!
A "nagy nap" már mindenki készen állt az indulásra, kivéve én. Szokás szerint a tükör előtt álltam és éppen a szemceruzámmal bűvészkedtem, amikor anyám lépett be a szobába.
- Fiam megint rád kell várni, tovább készülődsz mint egy lány.
- Na ez nem igaz, mert volt barátnőm és tudom hogy meddig készülődnek.
- Ha hetero lennél nem sminkelnéd magad orrba-szájba.
- Készen vagyok, mehetünk. - Elégedett fejet vágtam. amitől látszólag meglepődött. Ennek örülök. Lassan beszálltunk az autóba, és elindultunk a reptérre. Az út csöndben telt, senki nem szólt senkihez, csak én hallgattam zenét. A reptéren szintén csak zenét hallgattam, a családom többi része pedig a pénztárnál állt, amikor nekem jött valaki, amitől orra buktam. Mire kivettem a fülest a fülemből előttem termett és odanyújtotta a kezét.
- Bocsi nem akartalak fellökni, segíthetek? - Erős amerikai akcentussal beszélt. Nagy kék szemeit vékony fekete vonal emelte ki, vastag apró szája volt, markáns arcát félhosszú fekete-kék haj keretezte. Elbambultam, hitrtelem nem is válaszoltam.
- Hahó! - Szólított megint.
- Jaj bocsi! - Mondtam miközben a segítségével talpra álltam. - Köszi.
- Ja, egyébként Demon-nak hívnak - Mosolyodott el. - És téged?
- Öhm... Márk.. Márknak hívnak. - Elpirultam
- Mitől vagy így zavarban? - Nevette el magát.
- Nem vagyok zavarban. - Azt tudni kell rólam hogyha hazudok elkezdek nevetgélni, most is nekiálltam. Közelebb lépett és felemelte a kezem.
- Olyan cuki vagy! - Látszott hogy közel áll az orrvérzéshez. Mint az animékben. Egyszer csak visszalépett. - Bocsi ha irritállak, sokan utálják a melegeket. - Hirtelen elpirult.
- Úgy nézek ki mint aki utálja őket? - Mosolyodtam el. Közben jött az idióta családom, és szokás szerint bunkók voltak.
- Ki ez a gyerek? - Kérdezte ellenszenves hangnemben anyám és apám egyszerre.
- Most találkoztam vele először, am meg mi a mennynek kell bunkónak lenni? - Kérdeztem vissza ugyan abban a hangnemben. - De mindegy is. Azt még nem askoltam meg hogy hol laksz? - Kérdeztem mosolyogva leszarva anyámék további pampogását.
- Los Angelesben. - Anyámék bekussoltak a válaszra. Olyan poker face-t sem láttam még tőlük amilyet most vágtak.
- És ugye nem most mész haza? - Kérdezte idegeden "szeretett" bátyám
- De igen. - Vágott ezt beszoptátok fejet. - De még van negyed óra az indulásig. Kérsz valamit inni, Márk? - Tartotta ki a könyökét poénból
- Természetesen uram. - Karoltam bele szintén poénból.
Miután megittuk az üccsinket, visszamentünk, mivel nem sokára szállnunk kellett. Az útról nem nagyon tudok mesélni, mert végigaludtam. Nem igazán akartam aludni, de van hogy saját életre kel a szervezetem, fura de ilyen vagyok. Na mindegy nem is ez a lényeg. Amikor leszálltunk eszembe jutott hogy meg akartam kérdezni hogy az ő szülei milyenek, ezért megkerestem, mondjuk nem volt nehéz megtalálni.
- Szia megint. bocsi csak meg akartam kérdezni valamit. - Elmosolyodott.
- Szia mondjad csak - Olyan édes a mosolya
- Neked milyenek a szüleid? - Elgondolkozó fejet vágott.
- Hát kedvesek de nagyon keveset látom őket folyton úton vannak.
- Ezt hogy érted? - Miért vagyok ilyen kíváncsi?
- Majd megmutatom ha a szüleid elengednek.
- Leszarom. - Elgondolkoztam egy kicsit - Mármint hogy mit mondanak a szüleim.
- Nem bírnak téged? - Szomorú, együtt érző arcot vágott. - Én igazából csak addig a néhány napig látom ameddig itthon vannak, általában csak a hitelkártyámra kapok és nekem kell a dolgokat is intézni otthon.
- Az én szüleim otthonról dolgoznak, ráadásnak még ott van az a gyökér bátyám is. Mindig az van hogy miért nem tudok olyan lenni mint ő. Még a suliban is folyton basztatnak.
- Oh. költözz hozzánk - Vigyorgott
- Alig ismerlek - Nevetgéltem
- Az nem baj - Nevette el magát ő is.
- Öhm. Jönnek a rémek, valószínűleg mennem kell majd. - Konyult le a szám széle.
- Hol alszotok majd?
- Őa Luxe Cyty center-ben
- Oké. Na az mellett van egy park, éjfélkor gyere le.
- Ez jó ötlet. mi a számod? Arra az esetre ha nem tudok lemenni.
- Mindjárt megadom...
Miután megadta a számát, mind a ketten indultunk a saját dolgunkra, én el a csodás családommal a hotelbe, ő meg haza főzni, de egyenlőre nem tudtuk mi fog következni ezek után...
- Fiam megint rád kell várni, tovább készülődsz mint egy lány.
- Na ez nem igaz, mert volt barátnőm és tudom hogy meddig készülődnek.
- Ha hetero lennél nem sminkelnéd magad orrba-szájba.
- Készen vagyok, mehetünk. - Elégedett fejet vágtam. amitől látszólag meglepődött. Ennek örülök. Lassan beszálltunk az autóba, és elindultunk a reptérre. Az út csöndben telt, senki nem szólt senkihez, csak én hallgattam zenét. A reptéren szintén csak zenét hallgattam, a családom többi része pedig a pénztárnál állt, amikor nekem jött valaki, amitől orra buktam. Mire kivettem a fülest a fülemből előttem termett és odanyújtotta a kezét.
- Bocsi nem akartalak fellökni, segíthetek? - Erős amerikai akcentussal beszélt. Nagy kék szemeit vékony fekete vonal emelte ki, vastag apró szája volt, markáns arcát félhosszú fekete-kék haj keretezte. Elbambultam, hitrtelem nem is válaszoltam.
- Hahó! - Szólított megint.
- Jaj bocsi! - Mondtam miközben a segítségével talpra álltam. - Köszi.
- Ja, egyébként Demon-nak hívnak - Mosolyodott el. - És téged?
- Öhm... Márk.. Márknak hívnak. - Elpirultam
- Mitől vagy így zavarban? - Nevette el magát.
- Nem vagyok zavarban. - Azt tudni kell rólam hogyha hazudok elkezdek nevetgélni, most is nekiálltam. Közelebb lépett és felemelte a kezem.
- Olyan cuki vagy! - Látszott hogy közel áll az orrvérzéshez. Mint az animékben. Egyszer csak visszalépett. - Bocsi ha irritállak, sokan utálják a melegeket. - Hirtelen elpirult.
- Úgy nézek ki mint aki utálja őket? - Mosolyodtam el. Közben jött az idióta családom, és szokás szerint bunkók voltak.
- Ki ez a gyerek? - Kérdezte ellenszenves hangnemben anyám és apám egyszerre.
- Most találkoztam vele először, am meg mi a mennynek kell bunkónak lenni? - Kérdeztem vissza ugyan abban a hangnemben. - De mindegy is. Azt még nem askoltam meg hogy hol laksz? - Kérdeztem mosolyogva leszarva anyámék további pampogását.
- Los Angelesben. - Anyámék bekussoltak a válaszra. Olyan poker face-t sem láttam még tőlük amilyet most vágtak.
- És ugye nem most mész haza? - Kérdezte idegeden "szeretett" bátyám
- De igen. - Vágott ezt beszoptátok fejet. - De még van negyed óra az indulásig. Kérsz valamit inni, Márk? - Tartotta ki a könyökét poénból
- Természetesen uram. - Karoltam bele szintén poénból.
Miután megittuk az üccsinket, visszamentünk, mivel nem sokára szállnunk kellett. Az útról nem nagyon tudok mesélni, mert végigaludtam. Nem igazán akartam aludni, de van hogy saját életre kel a szervezetem, fura de ilyen vagyok. Na mindegy nem is ez a lényeg. Amikor leszálltunk eszembe jutott hogy meg akartam kérdezni hogy az ő szülei milyenek, ezért megkerestem, mondjuk nem volt nehéz megtalálni.
- Szia megint. bocsi csak meg akartam kérdezni valamit. - Elmosolyodott.
- Szia mondjad csak - Olyan édes a mosolya
- Neked milyenek a szüleid? - Elgondolkozó fejet vágott.
- Hát kedvesek de nagyon keveset látom őket folyton úton vannak.
- Ezt hogy érted? - Miért vagyok ilyen kíváncsi?
- Majd megmutatom ha a szüleid elengednek.
- Leszarom. - Elgondolkoztam egy kicsit - Mármint hogy mit mondanak a szüleim.
- Nem bírnak téged? - Szomorú, együtt érző arcot vágott. - Én igazából csak addig a néhány napig látom ameddig itthon vannak, általában csak a hitelkártyámra kapok és nekem kell a dolgokat is intézni otthon.
- Az én szüleim otthonról dolgoznak, ráadásnak még ott van az a gyökér bátyám is. Mindig az van hogy miért nem tudok olyan lenni mint ő. Még a suliban is folyton basztatnak.
- Oh. költözz hozzánk - Vigyorgott
- Alig ismerlek - Nevetgéltem
- Az nem baj - Nevette el magát ő is.
- Öhm. Jönnek a rémek, valószínűleg mennem kell majd. - Konyult le a szám széle.
- Hol alszotok majd?
- Őa Luxe Cyty center-ben
- Oké. Na az mellett van egy park, éjfélkor gyere le.
- Ez jó ötlet. mi a számod? Arra az esetre ha nem tudok lemenni.
- Mindjárt megadom...
Miután megadta a számát, mind a ketten indultunk a saját dolgunkra, én el a csodás családommal a hotelbe, ő meg haza főzni, de egyenlőre nem tudtuk mi fog következni ezek után...
2013. október 15., kedd
Prológus
Hallo! ez az első bejegyzés, DE szerintem amilyen szerencsém lesz, el fog tűnni az összes ötletem, habár még van *lekopogja* jó olvasást, habár tudom hogy ez rövid lett, de a prológusok általában rövidek :D
Amerika, ,mindenki álma. de nem az enyém. A nevem Rácz Márk. Gazdag családban élek, de sosem szerettem ezt az életet. Én vagyok a családom fekete báránya, van egy bátyám, ő a kis tökéletes, mindig jól tanul sok barátja van, sokat sportol. Én pedig vagyok a baklövés. Minden időmet zenéléssel tölteném, de soha nem mennék ki csak ezért de akármi másért sem külföldre. A szüleim kitalálták hogy egy Los Angeles-i út jót tenne a család összhangjának. Persze ez azon nem változtat majd, hogy mindenért én kapok, és hogy a környezetemben csak rossz történik. De ez mindegy is, már megszoktam hogy ezzel kell élnem.
Amerika, ,mindenki álma. de nem az enyém. A nevem Rácz Márk. Gazdag családban élek, de sosem szerettem ezt az életet. Én vagyok a családom fekete báránya, van egy bátyám, ő a kis tökéletes, mindig jól tanul sok barátja van, sokat sportol. Én pedig vagyok a baklövés. Minden időmet zenéléssel tölteném, de soha nem mennék ki csak ezért de akármi másért sem külföldre. A szüleim kitalálták hogy egy Los Angeles-i út jót tenne a család összhangjának. Persze ez azon nem változtat majd, hogy mindenért én kapok, és hogy a környezetemben csak rossz történik. De ez mindegy is, már megszoktam hogy ezzel kell élnem.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)