Újabb vers, elemek címen :)

Nem tudom, ki olvasta az Éjszaka háza c. könyvsorozatot, de amikor olvastam engem nagyon megihletett, ennek itt az eredménye:

 Az édes levegő,

A testet lehűtő,

Illatokat vivő,

Lassú édes szellő,
Jöjj hozzám!

Vörös, fényes tűz,
Mely köteléket fűz.
A család melege,
Szebb az élet vele.
Jöjj hozzám!

Hűs hideg csobogás,

Szép csillogó varázs.
Az élet nedűje,
Az Istennő vize.

Jöjj hozzám!

Melyből megszületünk,

Hova végül megyünk.

Hol élelmünk terem,

Ez a szép föld elem.

Jöjj hozzám!

A bizalom fénye,

Az élet erénye.

Bátorság eleme,

Szeretet szelleme,

Jöjj hozzám!

Ebben az egészben az a legérdekesebb hogy a könyv vámpírokról szól, és nagyon sok előkészülettel születhetett meg, mivel több ősi ünnepnév is található benne, és az okkult tudományokról is kelhetett hozzá némi kutatás. Egyébként érdemes elolvasni, nekem tetszett! :)

Egy, kissé idegbeteg novella

Hallo! Ezt random az iskolában kezdtem el írni, szerintem kicsit elmebeteg lett, de döntsétek el ti:

 Állok a hideg, holdfényes éjszakában. Kezemben ásó, mellettem egy élettelen test. A fehér pulóverem vörös foltok, cseppek mocskolják be. Lassan belemélyesztem a földbe az ásót, majd elkezdem lapátolni a földet, ismét kiborulva, utólag érezve tettem súlyát, visszaemlékezve a bűnre. Elmesélem, hátha jobb lesz:
 Egy veszekedéssel kezdődött az egész.  Csak egy iskolai veszekedés volt, mégis sors döntő. Mindenki tudta, hogy nekem van igazam, de végül átálltak az ő oldalára. Azt mondtam nekik, még megbánják. Hazamentem megértést várva. Nem kellett volna. Anyámmal nem ápolok túl jó kapcsolatot, mindig csak veszekszünk, de akkor is én kerülök ki hibásan, ha nekem van igazam. Ma sem volt másként. Bezárkóztam a szobámba. Bosszút terveztem. Azt mondtam, mindenki meglakol, és érezni fogja a fájdalmat, amit okozott. Lassan odamentem a szekrényemhez, kihúztam az egyik fiókot, és céltudatosan keresni kezdtem a rejtett rekeszt, amiben a kedvenc tőröm lapult. Egyszerű fekete nyele van, egyszerű fém pengével, csak egy dolog különleges benne: gyilkolásra lett tervezve. Egy antik-boltban találtam rá, rögtön meg is tetszett, tudtam, egy nap használni fogom. Eljött ez a nap. Lassan megkerestem a tokját, majd mikor megtaláltam, belecsúsztattam, és zsebre vágtam. Visszamentem a szekrényhez, megkerestem a kedvenc pulóverem. Fehér, és türkizkék csillagokból kirakott smiley díszíti. Ebből nem jön ki a vér. Belebújtam, majd kinyitottam az ablakot, és kimásztam. Tudtam hova megyek. Megfigyeltem hol lakik, megfigyeltem a gyenge-pontjait, félelmeit. benéztem az ablakán, majd bekopogtam. Kinézett az ablakon, majd kijött az utcára. Ordibált velem, megütött majd elkezdett kergetni.Az egész ki volt tervelve. Elcsaltam az erdőig, ott előrántottam a tőrt, és kikötöztem egy fához. Próbált szabadulni.de innen már nem menekülhetett. A pengét lassan a nyakához szorítottam. próbált szabadulni, de izomból beleharaptam a nyakába. Nem menekülhetett. Senki nem menekülhet. Azt mondtam neki, maradjon kussban, majd elvettem a nyakától a pengét, és végighasítottam vele a kezét. Azt kérdeztem "Milyen köcsög?". fájdalmasan felnyögött, miközben sajnálkozott. Azt ígérte, nem baszogat tovább, de az ilyenek nem változnak. Felemeltem a tőrt, és egy gyors és erőteljes mozdulattal átszúrtam a vállát. Élvezettel néztem a szenvedését. Elmosolyodtam. Kérlelt hogy hagyjam abba, de nem tettem.Most az arcába vájtam az eszközzel. Ismét felnyögött. Egyre jobban vérzett, de nem így akartam végezni vele. Kezeim közé fogtam az arcát és megkérdeztem: "Jól esik?" aztán megint megszólaltam. "remélem megérték az évek. ameddig nem hagytál békén." végignéztem rajta, és ismét megszólaltam: "Most mit tegyek veled?" Gondolkodtam egy kicsit, majd rájöttem, mit fogok tenni. Az ágyékához szorítottam a hideg fémet, mire elkezdett rángatózni. Belemetszettem a késsel, aztán elővettem egy zacskó sót. Azt kérdezte mire készülök, pedig biztos lehetett volna benne. Ráöntöttem a zacskó tartalmát a sebeire., mire őrült rángatózásba kezdett és elsírta magát. Végül helyzetét enyhítve, belevájtam a szívébe, amitől holtan ernyedt el a teste. Eztán már csak elvittem egy mélyebben fekvő helyre. Itt vagyok most, és éppen ások. Ásom a gödröt, hogy tettem elrejtsem.

Sok benne a tartalmi hiba, de ez az első ilyen kaliberű írásom :D, remélem azért tetszett! :))

Veers! :33

Kíváncsi vagyok a véleményekre, úgyhogy komii :33

Holdfényes éjszaka,
Gyönyörű nyári éj,
Szívnek minden vágya,
Mit az ész nem remél.

Ezüst színű világ,
Mire vágyom én,
Ó de jő a hajnal,
Az időnek terén.

De bár ne jönne Ő,
Ó aranyat öntve.
A fáradt szívemre,
mély bánatot döntve.

De derűs a napfény,
Mert ez az ő rendje,
És eljön mindig ő,
Éjszakát feledve.

A váltás nem örök,
Megint eljő az éj,
A szomorú szívem
Újra táncra kél.

( ha hibát találtok arról is szóljatok ;D )

Oh my gosh! D:

So... Őszintén szólva fogalmam nincs hogy hogyan folytassam ._. Már engem irritál hogy elkezdek valamit, amit aztán sose sikerül befejeznem mert nincsen hozzá ötletem. :// Ameddig nem lesz ihletem addig az American nightmare story úgy sem lesz folytatva, úgyhogy addig inkább verseket meg ilyesmiket, időnként durvább novellákat fogok megosztani :3 ha nem gáz X)

Bocsi, és pá ^^

Pt.2 De még is az lesz

halii :D amikor írtam ennél a résznél megakadtam :)... de a végére elintéztem 3:D X)

A nap többi része semlegesen telt, egész idő alatt rá gondoltam, feküdtem és szomorú zenéket hallgattam. úgy kb.  nyolc óráig, amikor a bátyám állított be a szobámba, kezében egy üveggel. Na a csodás fiúgyermek és az ivás. Megforgattam a szemem.
 - Mit keresel itt? - Kérdeztem amikor már az ideiglenes ágyam végében állt.
 - Téged. - Most vettem észre hogy sírt.
 - Mi... mi baj van? - Fáradt szemekkel néztem rá.
 - Belegondoltam, hogy mennyit bántottalak eddig és mindent megbántam. - Fájdalmat láttam a szemében.
 - Meg fogok bocsátani, de tenned kell érte. - Láttam a szemében van még valami, de nem akarja elmondani. - Ezen kívül van még mondani valód? - Kérdeztem kedves hangon és belenéztem a szemébe.
 - Van, de azt szégyenlem - Elnézett. - Veled kapcsolatos az is, de te kifutnál a világból ha elmondanám.
 - Nem futnék. - Megértően néztem.
 - Biztos? - Kérdezte és újra könnyek gyűltek a szemébe.
 - Biztos. - Elmosolyodtam.
 - Be.. beléd szerettem, és azért bántottalak annyit hogy ne érezzek úgy, de csak rosszabb lett. - Elsírta magát. Nagyon megsajnáltam annak ellenére hogy be van rám indulva. Valahogy mintha hirtelen elkezdett volna érte dobogni a szívem. Hirtelen elfelejtettem hogy az előbb még Demonon járt az eszem. Mi ütött belém? Láthatta rajtam hogy gondolkozok. - Válaszolj valamit! - Mondta és feltérdelt az ágyra. Odamentem hozzá és szorosan átöleltem. Úgy bújt hozzám mint ha az élete múlna rajtam. Szívszorító volt. Hirtelen úgy éreztem hogy akarom őt, de nem a szívét. Hogy érezhetek ilyet miközben a szívem Demonhoz húz? Ekkor hirtelen ellöktem magamtól, felugrottam, és kimentem a konyhaszerűségbe ami a lakosztályban volt. Bambán nézett utánam, én pedig sajnálkozó szemmel rá mielőtt kiléptem a szobám ajtaján. Hogy lettem ilyen beteg? Miért vannak ilyen gondolataim  miért húzok két felé? Ennél a pontnál sírtam el magam. Szörnyű ember lettem. A gondolatmenetem egy halk mondat zavarta meg.
 - Utállak, többé nem akarlak látni, nem akarok élni. - Nagyon halkan beszélt, szinte élettelen hangon. Most gondoltam bele: a bátyám suicid hajlammal született. Amikor megfordultam láttam hogy az ablakpárkányra próbál felállni, elindultam felé, de mire odaértem leugrott. Megpróbáltam elérni a kezét, de csak a levegőt sikerült elérnem. Ordítás hagyta el a torkom, egyszerre ordítottam fel a bátyám halálsikolyával
 - Ne! - az ordításom valószínűleg kilométerekre elhangozhatott még itt is.Ezután keservesen zokogni kezdtem. A szüleim bejöttek a hangomra. 
 - Márk mi tör... - Ekkor észrevették hogy az ablakban zokogok. - Mi a halált műveltél már megint? Te mindenkinek csak ártani tudsz? - Kelt ki magából anyám és apám egyszerre. Én csak felálltam az ablakba készülve a bátyám után ugrásra, de apám odarohant hozzám, lerángatott, és felpofozott - Eszedbe se jusson te kis geci! ezért még kibaszottul de szorulni fogsz! - Innentől kezdve csak a könnyeim csorogtak az arcomon, de hangot nem hallattam. Némán tűrtem ahogy az első pofont több követi, majd öklével kínozza testem. Kb. 23 óra lehetett mire befejezte kínzásomat. Még jó hogy hoztam alapozót, mivel több helyen is belilult az arcom, de sajnos fel is szakadt sok helyen. Ideges voltam, de ennek ellenére lassan elállítottam a vérzést az arcomon lévő sebekből, majd lassan lealapoztam az arcom, hogy kevésbé látszanak a zúzódásaim, de ez a sebeket nem takarja el. Ezzel a tevékenységgel pont addigra végeztem mire le kellett indulnom.

Pt.1 talán még sem lesz ez olyan rossz!

A "nagy nap" már mindenki készen állt az indulásra, kivéve én. Szokás szerint a tükör előtt álltam és éppen a szemceruzámmal bűvészkedtem, amikor anyám lépett be a szobába.
 - Fiam megint rád kell várni, tovább készülődsz mint egy lány.
 - Na ez nem igaz, mert volt barátnőm és tudom hogy meddig készülődnek.
 - Ha hetero lennél nem sminkelnéd magad orrba-szájba.
 - Készen vagyok, mehetünk. - Elégedett fejet vágtam. amitől látszólag meglepődött. Ennek örülök. Lassan beszálltunk az autóba, és elindultunk a reptérre. Az út csöndben telt, senki nem szólt senkihez, csak én hallgattam zenét. A reptéren szintén csak zenét hallgattam, a családom többi része pedig a pénztárnál állt, amikor nekem jött valaki, amitől orra buktam. Mire kivettem a fülest a fülemből előttem termett és odanyújtotta a kezét.
 - Bocsi nem akartalak fellökni, segíthetek? - Erős amerikai akcentussal beszélt. Nagy kék szemeit vékony fekete vonal emelte ki, vastag apró szája volt, markáns arcát félhosszú fekete-kék haj keretezte. Elbambultam, hitrtelem nem is válaszoltam.
 - Hahó! - Szólított megint.
 - Jaj bocsi! - Mondtam miközben  a segítségével talpra álltam. - Köszi.
 - Ja, egyébként Demon-nak hívnak - Mosolyodott el. - És téged?
 - Öhm... Márk.. Márknak hívnak. - Elpirultam
 - Mitől vagy így zavarban? - Nevette el magát.
 - Nem vagyok zavarban. - Azt tudni kell rólam hogyha hazudok elkezdek nevetgélni, most is nekiálltam. Közelebb lépett és felemelte a kezem.
 - Olyan cuki vagy! - Látszott hogy közel áll az orrvérzéshez. Mint az animékben. Egyszer csak visszalépett. - Bocsi ha irritállak, sokan  utálják a melegeket. - Hirtelen elpirult.
 - Úgy nézek ki mint aki utálja őket? - Mosolyodtam el. Közben jött az idióta családom, és szokás szerint bunkók voltak.
 - Ki ez a gyerek? - Kérdezte ellenszenves hangnemben anyám és apám egyszerre.
 - Most találkoztam vele először, am meg mi a mennynek kell bunkónak lenni? - Kérdeztem vissza  ugyan abban a hangnemben. - De mindegy is. Azt még nem askoltam meg hogy hol laksz? - Kérdeztem mosolyogva leszarva anyámék további pampogását.
 - Los Angelesben. - Anyámék bekussoltak a válaszra. Olyan poker face-t sem láttam még tőlük amilyet most vágtak.
 - És ugye nem most mész haza? - Kérdezte idegeden "szeretett" bátyám
 - De igen. - Vágott ezt beszoptátok fejet. - De még van negyed óra az indulásig. Kérsz valamit inni, Márk? - Tartotta ki a könyökét poénból
 - Természetesen uram. - Karoltam bele szintén poénból.
Miután megittuk az üccsinket, visszamentünk, mivel nem sokára szállnunk kellett. Az útról nem nagyon tudok mesélni, mert végigaludtam. Nem igazán akartam aludni, de van hogy saját életre kel a szervezetem, fura de ilyen vagyok. Na mindegy nem is ez a lényeg. Amikor leszálltunk eszembe jutott hogy meg akartam kérdezni hogy az ő szülei milyenek, ezért megkerestem, mondjuk nem volt nehéz megtalálni.
 - Szia megint. bocsi csak meg akartam kérdezni valamit. - Elmosolyodott.
 - Szia mondjad csak - Olyan édes a mosolya
 - Neked milyenek a szüleid? - Elgondolkozó fejet vágott.
 - Hát kedvesek de nagyon keveset látom őket folyton úton vannak.
 - Ezt hogy érted? - Miért vagyok ilyen kíváncsi?
 - Majd megmutatom ha a szüleid elengednek.
 - Leszarom. - Elgondolkoztam egy kicsit - Mármint hogy mit mondanak a szüleim.
 - Nem bírnak téged? - Szomorú, együtt érző arcot vágott. - Én igazából csak addig a néhány napig látom ameddig itthon vannak, általában csak a hitelkártyámra kapok és nekem kell a dolgokat is intézni otthon.
 - Az én szüleim otthonról dolgoznak, ráadásnak még ott van az a gyökér bátyám is. Mindig az van hogy miért nem tudok olyan lenni mint ő. Még a suliban is folyton basztatnak.
 - Oh. költözz hozzánk - Vigyorgott
 - Alig ismerlek - Nevetgéltem
 - Az nem baj - Nevette el magát ő is.
 - Öhm. Jönnek a rémek, valószínűleg mennem kell majd. - Konyult le a szám széle.
 - Hol alszotok majd?
 - Őa Luxe Cyty center-ben
 - Oké. Na az mellett van egy park, éjfélkor gyere le.
 - Ez jó ötlet. mi a számod? Arra az esetre ha nem tudok lemenni.
 - Mindjárt megadom...
Miután megadta a számát, mind a ketten indultunk a saját dolgunkra, én el a csodás családommal a hotelbe, ő meg haza főzni, de egyenlőre nem tudtuk mi fog következni ezek után...

Prológus

Hallo! ez az első bejegyzés, DE szerintem amilyen szerencsém lesz, el fog tűnni az összes ötletem, habár még van *lekopogja* jó olvasást, habár tudom hogy ez rövid lett, de a prológusok általában rövidek :D

Amerika, ,mindenki álma. de nem az enyém. A nevem Rácz Márk. Gazdag családban élek, de sosem szerettem ezt az életet. Én vagyok a családom fekete báránya, van egy bátyám, ő a kis tökéletes, mindig jól tanul sok barátja van, sokat sportol. Én pedig vagyok a baklövés. Minden időmet zenéléssel tölteném, de soha nem mennék ki csak ezért de akármi másért sem külföldre. A szüleim kitalálták hogy egy Los Angeles-i út jót tenne a család összhangjának. Persze ez azon nem változtat majd, hogy mindenért én kapok, és hogy a környezetemben csak rossz történik. De ez mindegy is, már megszoktam hogy ezzel kell élnem.